arrow

Szakmai Konferencia PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dioszegi Gábor   

 

A Rendészeti Megelőzési Társaság, az IRM Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet Bűnmegelőzési Akadémiája, valamint a Magyar Rendészettudományi Társaság 

2009. január 29-én

"ON-LINE-ban a biztonsággal" címmel szakmai tanácskozást tart

 

Helyszíne:

Bűnmegelőzési Akadémia

Nagykovácsi, Nagykovácsi u.3.

Programterv 

ON-LINE-ban a biztonsággal”

szakmai konferenciára 

Plenáris ülés

Levezető elnök: Dr. Dános Valér, igazgató, IRM OF Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet,                             MRTT Humán Tagozat elnöke

09.00 – 09.10 Köszöntő: Dr. Dános Valér nyá.r. dandártábornok, RBI igazgatója                                          

Dr. Diószegi Gábor, elnök, REMET

Nyitó előadások

09.10 – 09.35  Dr. Kondorosi Ferenc, az Új Rend és Szabadság kormánybiztosa: Bűnözés és                         bűnüldözés az informatikai bűncselekmények világában

09.35 – 10.00  Dr. Petőfi Attila r. dandártábornok, ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda                         vezetője: A számítástechnikai rendszereken keresztül megvalósuló                         bűncselekmények köre, volumene, veszélyei, sajátosságai    

10.00 – 10.15   Kávészünet 

10.15 – 14.40   Szekcióülések 

I. szekció: Adatvédelem, internetes csalások

Vezeti: Révész István, intézetvezető, Magyar Rendészettudományi Társaság Informatikai   Tagozat elnöke, RTF

10.15 – 10.40     Dr. Jóri András, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa: a személyes és                                  minősített adatok védelméről

10.40 -  11.25      korreferátumok egyenként 15 perc időtartamban                             - Dr. Angyal Zoltán, CERT-Hungary hálózatbiztonsági igazgatója: A PTA                             CERT-Hungary Központ szerepe az információs hálózatok védelmében                            

- Dr. Horváth Péter, ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója:                            A szerzői jogvédelemről                           

- Budai Péter, Microsoft: „Milyen technikai eszközök állnak rendelke-                            zésünkre az alapvető védekezésre?"

11.25 – 12.15      hozzászólások                            (Pintér Róbert, Magyar Tartalomipari Szövetség, Online Stratégiai                              igazgatója) 

12.15 – 13.15      ebéd 

13.15 – 13.40      Barát Tamás főiskolai tanár, a Magyar PR Szövetség örökös tagja:                             Interaktiv kommunikáció az interneten: az e-pr.   13.40 – 14.05      Dr. Jakab Péter, Magyar Bankszövetség: Internetes vásárlások,                             csalások, bankkártya-hamisítás, stb.  

14.05 – 14.30      Dr. Láng László, Legfőbb Ügyészség főosztályvezetője: Nehézségek a                             nyomozásban, a bizonyítási eljárásban

14.30 – 14.40      Összegzés (szekcióvezető) 

14.40 – 15.00       szünet

II. szekció: Gyermekeink védelmében

Vezeti: Dr. Csendes László, IRM RBI Bűnmegelőzési Akadémia vezetője 

10.15 – 10.40       Dr. Edvi Péter elnök, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat:                              Gyermekek számára káros tartalmakról, védekezési lehetőségekről,                               nemzetközi gyakorlatról

10.40 – 11.25        korreferátumok

- Schiroky Vilmos (BBP) Egy megoldás: Biztonságos böngészés program

- Tóth Miklós (BBP): Készül Magyarország internetes gyermekvédelmi        stratégiája

11.25 – 12.15         hozzászólások                              

(Dr. Németh Zsolt ny.r. ezredes, Rendőrtiszti Főiskola tanszékvezetője,                               

Debreczy Márta, szakmai főtanácsadó, Szociális és Munkaügyi                                  Minisztérium)

12.15 – 13.15         ebéd 

13.15 – 13.40         Dr. Parti Katalin- Dr. Virág György, OKRI: Az internet, mint új mé-                               dium specifikumai

13.40 – 14.05         Zsolczai István pszichológus (REMET):   Internet-alapú emberi                                kapcsolatok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásai

14.05 – 14.30         Dr. Gazdag Tibor (ORFK NNI) Internetfigyelés a Rendőrségen

14.30 – 14.40         Összegzés (szekcióvezető) 

14.40 – 15.00         szünet 

Plenáris ülés               levezető elnök: Dr. Janza Frigyes, főtitkár, MRTT 

15.00 – 15.20       A szekcióvezetők beszámolója

15.20 – 15.35       Dr. Diószegi Gábor: Merre indulhat el a bűnmegelőzés?

15.35 – 15.55       Közös nyilatkozat elfogadása (a konferencia záróakkordja)

15.55 -16.00        Zárás  

Sajtótájékoztató az ebédszünetben  

 

 
< Előző   Következő >

Kutatás

Ön szerint hogyan lehetne fokozni a közterületek biztonságát?
 

Látogatók